Leírás: Téli éjszaka, egy bejelentés, két szív, egy érzés... Elég vitatott novellát sikerült írnom
Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton
Párosítás: Piton/Hermione
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: Szereplő halála
Stílus: dráma, angst
Bim-bam. Az óra éjfélt ütött. Hermione a vállára terítette törölközőjét, és elindult a fürdőszobába, hogy lefürödjön. Perselus egészen addig nézte őt, amíg az el nem érte az ajtót. Mindent szeretett a lányban: testének finom, nőies, gömbölyded vonalait, a könyökéig leomló göndör fürtjeit, huncut mosolyát, gyermeki lelkét, fogékonyságát a bájitalok művészetére.
Hosszú idő óta először járt a Griffendél toronyban. Bár tanárként bármikor könnyedén bejuthatott volna, ő mégsem tette. Nem érezte volna helyesnek, hogy a Mardekár házvezető tanáraként a griffendélesek klubhelyiségében tölti az idejét.
Hermione mai meghívására azonban nem tudott nemet mondani. A lány hosszú ideig győzködte őt, hogy töltsenek együtt egy estét nála. Egyetlen dolog miatt mondott igent. Szinte minden tanuló hazament a téli szünetre a családjához, így csak négy griffendéles maradt az iskolában: Hermione, Potter, Weasley és még egy negyedéves lány, akik valószínűleg már javában alszanak ezen a kései órán, ezért a lebukás veszélye nagyon csekély.
Másfél éve kezdődött. Eleinte csak játék volt, ma már komoly erők húzzák Hermione Granger felé. Ez lenne a szerelem? Amikor élete minden pillanatában arra vágyik, hogy a lánnyal legyen, és gyötrelem, ha nincs a közelében? Fagyos szíve hevesebben dobog már akkor is, ha csak látja őt? Vágyik a finom női kéz érintésére, a lány csókjaira, öleléseire ? ha ilyen a szerelem, akkor igen, ez az.
Soha nem beszélt róla, és nem is fog. Nem egyeztethető össze a jellemével a romantika és a becézgetés. Ha Hermione tudja, hogy mit érez iránta, akkor szavak nélkül is érteni fogja a jeleket. Ha pedig nem, nos, akkor hiába mondaná neki azt a bizonyos szót, azt hinné, csak azért teszi, hogy megnyugtassa őt.
Ő sem mondta soha a bűvös szót: "szeretlek", és Perselus nem is érezte szükségét.
Összetartoznak. S ezen semmi és senki nem változtathat. Bár a lány még nagyon fiatal, talán ez az érzés nem múlik el majd az évek múlásával, nem kell, hogy elmúljon...
Túlélni. A háború közeleg, az ő életét pedig veszély fenyegeti - így is, úgy is. A Sötét Nagyúr szeret megválni azoktól, akikre már nincs szüksége. Miféle jövőt adhatna Hermionénak? Semmilyet. Csak egy esélyt, hogy boldogok legyenek. Tart, ameddig az ő élete. Ezt Hermionénak is pontosan tudnia kell. Semmi nem tart örökké. Ha a Nagyúr végez majd vele - ebben szinte biztos volt - már az érzései sem élnek tovább, csak Hermione Granger szívében.
Szakítani olyan lenne, mint elmenekülni önmaga elől. Elvesztené azt az egyetlen támaszt, aki jutott neki egész életében. Magára maradna. Egyedül. Úgy halna meg. Talán mégsem lesz annyira szörnyű, ha lecsap rá a végzet, hiszen volt valaki a világban, egy lány, egy nő, aki hitt benne. Szerette őt a maga módján, ő pedig viszont, és ezt már senki sem veheti el tőle. Az életét kiolthatják, de Hermione szívében lesz hely még a számára.
Nem hitte, hogy teljes, nyugodt élet vár rá; és ez nem pesszimizmus volt a részéről, csak reálisan látta a dolgokat. Ő választotta ezt az utat.
Hermione öt perccel később tért vissza a szobájába. Fülig ért a szája, de Perselus nem kérdezett rá, hogy miért is örül annyira. Arra kérte, hogy menjenek le a klubhelyiségbe, és nézzék a kandallóban pislákoló lángocskákat.
Romantikus dolog révén, Perselus nem szívesen, de eleget tett a lány kérésének. Remélte, hogy már minden diák alszik, és senkinek sem támad kedve egy kis éjszakai sétálgatásra.
Leültek a kandalló elé. Hermione Perselus vállára hajtotta a fejét, úgy nézték a tüzet. Jól esett az érintése.
Egy ideig csak ültek, némán, szinte teljesen mozdulatlanul, aztán Hermione szólalt meg először.
- Terhes vagyok.
Áramütés. Sokk. Hermione felpattant a kanapéról, és az ablakhoz rohant.
- Esik a hó!
Perselus csak ült, bámulta a tüzet, és rágódott a mondaton. Terhes? Mindig vigyáztak. Ezek szerint mégsem. Legszívesebben azt mondta volna a lánynak, hogy nem akarja a gyereket, igyon meg valami bájitalt, és vetesse el a gyereket. A gyereket. Az övét. Hús a húsból, vér a vérből, hogy kívánhatná azt Hermionétől, hogy ne szülje meg. De hiszen még csak tizennyolc éves. Előtte az élet. S gyermeket hord a szíve alatt egy nála kétszer annyi idős, megtört, a Sötét Nagyurat szolgáló férfitől.
Akarja a gyereket, ahogy Hermione is. Ő viszont nem tud adni neki semmit. Egyedül csak önmagát, arra a rövidke időre, amíg ki nem tör a varázslók háborúja.
- Akarod a gyereket? - kérdezte végül. A még mindig az ablaknál álló Hermione most hátrafordult, és farkasszemet nézett Perselusszal.
- Igen, és nem vetetem el. Ha lemondasz róla, nekem úgyis jó.
- Nem tennék ilyet. Képes vagy figyelni rám? - kérdezte, amikor Hermione ismét a hószállingózást kezdte figyelni. - Hozzám jössz?
Hermione elkerekedett szemmel nézett rá. Képtelen volt elhinni, hogy ilyet hall Perselus Piton szájából. El akarja őt venni? Vajon csak a születendő gyermekük késztette rá? Nagy valószínűséggel igen.
- Nem lehet.
- Miért is? - kérdezte némi gúnyos felhanggal a férfi.
- Ha V...Voldemort megtudja, akkor végez veled és velem is - felelte Hermione bizonytalanul.
- Ne mondd ki a nevét! - pirított rá Perselus. - Bocsánat.
- Semmi baj - felelte a lány, és lekuporodott a férfi mellé a kanapéra.
- Ez az utolsó esélyed, többször nem fogom feltenni a kérdést.
- Tudod, sokáig úgy képzeltem el a lánykérésemet, hogy egy romantikus vacsora, beszélgetés, és utána.
- Én ilyesmivel nem szolgálhatok - szúrta közbe Perselus.
- Tudom - felelte szelíden Hermione. - Arra viszont nem számítottam, hogy valaki a Griffendél klubhelyiségében, tizennyolc éves koromban csak azért akar feleségül venni, mert gyereke születik.
Csend. A lány rövid szünet után folytatta.
- Aztán rájöttem, hogy mindez nem számít. Akár egy uszodában vagy a buszon is megkérhetik a kezem, nem az a lényeges hol vagyok, hanem hogy kivel.
- Ez egy szerelmi vallomás akart lenni? - erre a kérdésre Hermione megforgatta a szemeit.
- Lehetetlen vagy. De nem.
- Mi nem?
- A válaszom nem.
Perselust kissé sokkolta a válasz. Fogalma sem volt, hogy ennyi tartás van benne. Ráadásul ismeri, rájött arra, hogy a gyerekük miatt venné el. Nem buta lány, de túlságosan is önfejű, fogalma sincs, milyen egyedül gyereket nevelni. Nem mintha neki túl sok tapasztalata lenne e téren, de sejtette, hogy egyedül gyermeket nevelni nehéz kenyér lehet.
Elfogadta Hermione válaszát.
A lány hasa felé tévedt a tekintete, Hermione pedig egyből rájött, hogy mit is szeretne.
- Meg akarod nézni? - Perselus bólintott, a lány pedig feltűrte a pólóját. Sima, lapos hasán nem látszott még semmi jele a terhességnek. Perselus óvatosan érintette még Hermione hasát. Végigsimított rajta kissé érdes kézfejével, majd odahajolt a lány pocakjához, és úgy tett, mintha hallgatna valamit.
Végül felemelte a fejét, és teljes természetességgel kijelentette:
- Azt mondta, hogy fiú.
- Igen? - kacagott fel Hermione. - Velem eddig még sosem beszélt.
- Talán mert nem tudsz ráhajolni a hasadra.
- Lehet - felelte a lány. Még mindig a nevetéssel küszködött.
- Nem biztos, hogy megélem a születését - szólt hirtelen a férfi, Hermione arcáról pedig lefagyott a boldog mosoly.
- Tudsz már valami pontosat?
- A Sötét Nagyúr hamarosan támadást intéz a Minisztérium ellen.
- Van esélye elfoglalni?
- Különben nem próbálná meg. A Minisztériumban sok a beépített ember, attól tartok, könnyedén megszabadulhatnak mindenkitől.
Hermione felpattant a kanapéról.
- Hova mész?
- Pennáért és pergamenért - Perselusnak elég is volt ennyi információ.
- Ülj vissza. Nem mentheted meg az életét - mondta hirtelen a férfi.
- Kiét?
- Arthur Weasleyét. Neki akartál írni, nem?
- De.
- Ha írsz neki, azzal elárulod, hogy a Sötét Nagyúrnak a Minisztériumban is van kéme. A Minisztérium elleni támadásról csak a Nagyúr leghűségesebb halálfalói tudnak. Weasley pedig nyilván szólna pár barátjának, hogy támadás van készülőben, és akkor a Nagyúr éktelen haragra gerjed.
- Szóval... Szóval akkor hagyjam őt meghalni a többi minisztériumi dolgozóval? - Hermionénak könnybe lábadtak a szemei.
- Kénytelen leszel.
- Én ezt nem bírom nézni tétlenül. Megyek, és írok egy levelet Mr. Weasleynek - Hermione felállt, és elindult a szobája felé.
- Várj! - szólt hirtelen Perselus. - A leveleket átolvassák. Holnap elviszlek Weasleyékhez, hogy beszélhess vele.
- Perselus! - Hermione szabályosan a férfi nyakába vetette magát.
- Nem véletlen, hogy a Griffendélbe kerültél.
- Ez most bók akart lenni, vagy megint piszkálsz?
- Is-is.
- Arra gondoltam, mivel minden rokonom él, hogy a te családod valamelyik tagjáról nevezem el a gyerekünket. Mondjuk... Ha lány lesz, akkor Eileen, ha fiú, akkor meg Toby. Elég feltűnő lenne, ha Perselusnak hívnák, nem? Azért gondoltam, mert a teljes neved Perselus Tobias Piton.
- Muszáj anyámról meg apámról elnevezni? - kérdezte élesen Piton. Hermione kérlelő tekintetét látva beleegyezett a dologba. ? Jól van, legyen ahogy akarod.
- Megígérsz nekem valamit, Perselus?
- Attól függ, hogy mit - felelte sötéten a férfi. Nem szeretett előre ígérgetni semmit, még akkor sem, ha Hermionéról van szó.
- Ha vége a háborúnak, együtt fogjuk nevelni?
- Nem biztos, hogy...
- Ki ne mondd, hogy meghalsz! - csattant fel a lány. - Ugyanannyi esélyed van, mint nekem vagy bárki másnak! Akinek igazán félnivalója van, az Harry. Nem értem, hogy miért mondasz le máris az életedről?! Koránt sincs vége semminek, sőt! Igazán el sem kezdődött. Máris arról beszélsz, mi lesz, ha már nem leszel!
- Hé, nyugalom, Miss Méregzsák - felelte gyorsan Perselus, mielőtt még a lány újabb sértéseket vág a fejéhez. Beletelt néhány másodpercbe, amíg a lány megnyugodott.
- Szóval... mi a válasz?
- Ha ez segít, ám legyen - mondta Perselus Piton. Nem hitte, hogy így lesz, csak szerette volna megnyugtatni Hermionét. Ha mégis történik vele valami... Csak remélni tudta, hogy Hermione megbocsát neki ezért a kegyes hazugságért. Újra a lány hasára tévedt a tekintete. Érezte, hogy fiú lesz a gyermek. Toby... Toby Piton, aki új értelmet adott nyomorúságos, szánalmas, rongyos kis életének...
Epilógus
Megtört. Önző. A legutolsó pillanatig mindig csak az járt a fejemben, hogy: Én, Én, Én.
Soha nem hittem volna, hogy úgy is meghalhat valaki, hogy közben a teste él. Él. Közben mindene halott.
Önfeláldozóan akartam viselkedni. Harcolnom kellett volna. Küzdeni. Nem feladni.
Arthur Weasleyt a Mágiaügyi Minisztériumban érte a halál. Kiállt azokért, akikben hitt. Megpróbált megmenteni sok száz életet. Önfeláldozás.
Engem szétmarcangolt az a tudat, hogy meg kell halnom. Abban a tudatban éltem mindennapjaimat, hogy bármikor vége lehet.
Megmondom őszintén, már vártam a halált, a felvillanó zöld fényt. Le akartam tudni az életemet, mint valami vacak kis apró dolgot.
Megmenthettem volna Hermionét. Az ő, és a kisfiam halála az én lelkemen szárad és fog száradni az idők végezetéig. Önző. Megtört. Rideg. Érzéketlen. Egy olyan ember, aki inkább saját magát helyezi előtérbe. Olyan, mintha én lettem volna a gyilkosa, pedig nem így történt. Ezért fogok bűnhődni egészen addig, amíg el nem jön értem a végzet. És’ ha eljő’, talán feloldozást nyerek a bűneimért, és Hermione is megbocsát majd.
VÉGE
A szerző megjegyzése: Extrém körülményű lánykérést kellett írni. Nem tudom, mennyire extrém egy gyermek születése (és hogy amiatt akarja elvenni Piton Hermionét), de számomra nehezen elképzelhető, hogy Piton dajkáljon egy csecsemőt, cserélje a pelenkát, stb., vagy egyáltalán az, hogy valaha is legyen Perselusnak fia/lánya. Egy csecsemő születése nem nagy szám, kivéve, ha Perselus Pitoné. :) Remélem így elfogadható az extrém körülmény. :D
