Leírás: Pansy/Piton, azt hiszem egyre betegebb párosítású történetek fognak kikerülni a kezeim közül. XD Szerintem nem lehetetlen, hogy Piton Pansyvel legyen. Legalább annyira valószínű, mint hogy Hermionéval, nem? Igyekeztem a karakterhűségre, nem tudom, hogy sikerült.
Korhatár: 12 év
Szereplők: Perselus Piton, Pansy Parkinson, Draco Malfoy
Párosítás: Piton/Pansy
Stílus: Általános, Dráma
Készült: 2008. július 6.
Pansy barátai körében töltötte a délután java részét. Olyannyira jól érezte magát, hogy észre sem vette, mennyire elszaladt az idő, és már régen a pincében kellene lennie Piton büntetőmunkáján.
Bár a bájitalok mestere nem szokott csak úgy büntetőmunkát adni a mardekárosoknak, de most kénytelen volt. A lány és Draco igen csúnyán összekaptak az egyik szünetben, aminek a végeredménye az lett, hogy Malfoy egész testében égni kezdett. Hiába bizonygatta Pansy, hogy Draco tehet róla, a professzor kíméletlenül büntetőmunkát sózott a nyakába.
Draco a gyengélkedőre került, és Pansy cseppet sem sajnálta érte. Nagyon csúnya dolgokat mondott róla és a családjáról, megérdemelte azt, hogy a szőke hajkoronája lángokban álljon.
Nem is csodálkozott azon, hogy Dracót nem büntette meg a házvezető tanáruk, világ életében kivételezett vele.
Bár kicsit rosszul esett Pansynek, hogy haverja hibájából ő fog egész este iratokat rendezni, vagy a fene tudja mit fog csinálni.
A büntetőmunka csak enyhe csapás volt, a Mardekártól levont ötven kerek pont sokkal jobban idegesítette őt. Bár barátai – Blaise, Millicent, Crak és Monstro – megnyugtatták őt, hogy másoktól is vontak már le ennyi pontot, Pansyt ez nem igazán derítette jobb kedvre.
Amikor a csevegés más irányba folyt tovább, akkor már sokkal jobban érezte magát, és egészen belefeledkezett. Dracóról megtudta, hogy jól van, az effajta égési sérüléseket Madame Pomfrey pár másodperc alatt, erőlködés nélkül begyógyítja. Pansy amúgy is szórt rá utána egy hűtő bűbájt, úgyhogy barátja csak csiklandozást érzett, nem a valódi égést.
Hat óra után tíz perccel vette észre, hogy elkésett a büntetőmunkájáról. Sebtében elköszönt a barátaitól, és Piton professzor pincetermébe sietett.
A bájitaltan tanár a katedrának dőlve, összefont karokkal várta a lányt.
- Elnézést – felelte köszönés nélkül Pansy. – Feltartottak.
- Még öt pont a Mardekártól – sziszegte kíméletlenül Piton. – Most pedig itt van tíz láda bájitalfiola és a hozzájuk tartozó leírás. Mivel az évek folyamán megfakult az írás, szépen újra átírod őket, és párosítod a fiolákkal.
Pansy csak hápogni tudott.
- De hát... Ez igazságtalanság! – fakadt ki a lány. – Potterék sosem kaptak ennyi munkát csak azért, mert összevesztek valakivel!
- Nem érdekel, mit mondasz Potterről. Jelenleg te vagy büntetőmunkán, úgyhogy láss hozzá.
- Ezzel nem fogok ma végezni!
- A csudába! De kár – felelte Piton, majd széles vigyor jelent meg az arcán. – Azt szeretnéd, ha eltörölném a büntetést, és inkább mással foglalatoskodnánk?
Pansy jól láthatóan bólintott.
- Felejtsd el – a lány arcáról leolvadt a boldog mosoly. – Munkára!
Pansy kelletlenül leült az első sorba, magához húzott egy ládát, kiszedte a fiolákat és a papírokat. Tintát, pennát és pergament vett elő. Mélyet sóhajtott, majd elkezdte másolni a papírok tartalmát.
Sokáig semmi más nem hallatszott, csak a penna sercegése. Pansy a fejét lehajtva körmölt, tanára pedig nem messze állt tőle, és figyelte a mozdulatait. Pansynek nem kellett felemelnie a fejét, anélkül is jól tudta, hogy Perselus Piton minden rezdülését figyelemmel kíséri.
Próbált minél gyorsabban írni, de ezzel csak azt érte el, hogy egy órával később már alig bírta megfogni a pennát, annyira elfáradt a keze.
- Esetleg folytathatnám holnap?
- Esetleg van valami dolgod?
- Nincs, de... Elfáradtam.
- Elfáradni komoly fizikai munkától lehet. Tudtommal te csak ülsz a padban, és írsz.
- Fáradt a kezem – nyafogott tovább a lány, de Pitonnak nem esett meg a szíve rajta.
- Pech. Akkor nem volt fáradt, amikor Dracóra szegezted a pálcádat, mi?
- Kérlek... - suttogta Pansy. – Miért vagy ilyen velem? Undok vagy, úgy értem, hogy a szokásosnál is undokabb.
- Én nem vettem észre.
- Elárulnád, hogy miért büntettél meg? Nem szoktad a saját házad diákjait büntetgetni.
- Két dolog miatt. Egy: komolyan azt gondoltad, hogy megúszhatsz egy gyújtogatást?
- Lehűtöttem, utána lehűtöttem! – szúrta közbe a lány kétségbeesetten. - Mi a másik?
- Tele volt diákkal és tanárral a Nagyterem.
- Ha muszáj volt, az úgy mindjárt más – felelte Pansy büszkén. – De akkor minek kell rendszereznem.
- Talán mert rászolgáltál? – kérdezte cinikusan Piton.
- Helyette inkább csinálhatnánk mást – mondta a lány, és elkezdte kigombolni a talárját.
- Nem.
- Miért?
- Pont az ellenkezője miatt hívtalak ide. Elegem van belőled, Pansy. Egy nagy gyerek vagy, és nem kölyköt akarok nevelni.
- Tessék? Én, kölyök? Perselus, hogy mondhatsz ilyet nekem? Azok után, amik történtek közöttünk…
- Éppen ez az. Semmi sem történt közöttünk. Szex igen, de semmi érzelem.
- Ezt nem mondod komolyan! – sipított fel a lány. A könnyeivel küszködve folytatta. – Csak szex? Ennyi?
- Ennyi.
- Játszol velem, aztán meg kihajítasz? – Pansy már szabályosan zokogott, de a bájitaltan tanárt nem hatotta meg.
- Játszom veled? – vonta fel a szemöldökét Piton. – Soha semmit nem ígértem neked, Pansy. Nem suttogtam édes szavakat a füledbe, nem hülyítettelek, soha egy szóval sem mondtam, hogy akarok tőled bármit is.
- De velem voltál, az enyém voltál!
- Fizikailag.
- Perselus, ne csináld, kérlek! Én… Én szeretném, hogy komoly legyen, én szeretlek! – Pansy odalépett a férfihez, megpróbálta szájon csókolni, de Piton kitért a csók elől.
- Menj innen.
Pansy a füléhez hajolt, és finoman belenyalt.
- Ha még egyszer azt mondod, hogy menjek el, elmegyek – apró csókokkal borította be a férfi nyakát, már-már azt hitte, hogy sikert ért el, amikor Piton a vállánál fogva eltolta magától.
- Azt mondtad, ha még egyszer azt mondom, hogy menj, eltűnsz. Menj!
- Hogy te mekkora szemét vagy!
- Nem, csak őszinte. Ma pedig nagyon kedves is. Elengedem a büntetőmunkádat, cserébe viszont kérnék valamit.
- Igen? – Pansynek felcsillant a szeme.
- Menj már el innen, és foglalkozz a barátaiddal!
Pansy Parkinson zokogva hagyta el a pincét. Futott, ahogy a lába bírta. Ilyen állapotban nem mehetett vissza a Mardekár klubhelyiségébe, mert mindenki arról faggatná, hogy mi történt vele. Úgy döntött, szív egy kis friss levegőt, és lerendezi a háborgó lelkét.
Az ajtónál azonban beleütközött egy alakba.
- Parkinson, nem látsz a szemedtől? – kérdezte mérgesen Ron Weasley.
- Bocs – felelte halkan Pansy.
Ron értetlenkedve fordult barátaihoz:
- Ebbe meg mi ütött? Agyára ment a rohangászás?
Pansy lerogyott az egyik padra. Lábait is felemelte a deszkára. Térdénél összekulcsolta a kezeit, ráhanyatlott a lábára, és keserves zokogásban tört ki. Úgy érezte, hogy semmit nem ér az élete. Dühös volt Perselusra, amiért játszott vele. Igaza volt. Soha nem mondott neki semmi olyat, amitől azt hihetné, hogy komolyak a szándékai. Attól még érzéketlen és goromba volt vele – hiszen még csak tizenhét éves, mit tudhat ő az élet nagy dolgairól és a szerelemről?
Szerette Perselus Pitont a maga kamasz, önző, birtokló módján, de képtelen volt elfogadni azt a tényt, hogy a férfi nem érez iránta semmit. Az együtt töltött percek jutottak eszébe. Hányszor lett Perselusé a bájitaltan pincetermében, hányszor ölelte meg, és hányszor várt viszonzást... Megszámolni sem tudta.
Lépések zajára lett figyelmes. Felkapta a tekintetét, és meglátta a felé közeledő Draco Malfoyt.
- Te sírsz?
- Nem mindegy?
- Nem haragszom rád, Pansy, ne sírj emiatt.
- Nem – Nem miattad sírok, ezt szerette volna mondani, de helyette egészen más szavak jöttek a torkára. – Én sem.
- Ennek örülök. Most már nyugodj meg, oké?
Elég abszurd volt a helyzet. Ő, Pansy Parkinson Piton miatt sír. Draco volt az első szerelme, de a fiúnak nem kellett. Most Piton iránt érez hasonlót, de ő is kidobta. Vajon mennyi idő alatt lesz túl Perseluson? Dracón hamar túljutott, remélte, hogy most is így lesz.
- Örülök, hogy szent a béke – mondta Malfoy. – Milyen volt a büntetőmunka Pitonnál? A többiek mondták.
- Tűrhető. Amúgy te mit keresel itt? Nem szoktál sétálni.
- Most kedvem szottyant. Bemegyünk?
- Persze – mindketten felálltak, hogy elinduljanak befelé. Kis híján összeütköztek egy fekete hajú, felettébb jóképű fiúval a bejáratnál. Pansy úgy érezte magát, mint akin átment az úthenger. Draco hátra sem pillantva menetelt tovább. Nagyon helyes, izmos, okos tekintetű fiú, aki Pansyt bámulta mereven. Küldött még egy mosolyt a lánynak, aztán kilépett a szabadba.
- Te nem ismered véletlenül ezt a srácot, akivel majdnem összeütköztünk? – érdeklődött Pansy, mikor végre beérte barátját.
- De. Aaron Wardnak hívják, hatodéves hollóhátas. Minden csaj meg van érte veszve, de állítólag még egyiket sem hívta randira. Azt beszélik, hogy talán szüzességi fogadalmat tett, mert még nem látta senki, hogy egyáltalán rámosolygott volna egy csajra.
- Én láttam már rámosolyogni őt egy lányra – felelte Pansy.
- Kire?
Aaronnak valóban imponált Pansy, és ha valóban nem szokott csajokra mosolyogni, akkor tényleg tetszhet a fiúnak.
- Á, úgysem ismered – legyintett a lány, majd elindultak a pince felé. Útközben megbeszélték, hogy meg fognak inni egy jéghideg vajsört, ha leülnek a Mardekár klubhelyiségében.
