Leírás: A változatosság kedvéért ez egy Everwood fanfiction. Amy zongorajátékra ébred és nem hisz a fülének: Ephram apja halála óta most először ragadott billentyűt… (A történet szerint huszonöt-hat évesek) Bright pedig üzleti útja miatt kénytelen a Brown-Abbott családnál lakni...
Szereplők: Amy Abbott, Ephram Brown, Bright Abbott
Párosítás: Amy/Ephram
Korhatár: Nem korhatáros
Stílus: Általános
Készült: 2008
Késő reggel volt, viszont hétvége, így Ephram és Amy is lustálkodhatott egy kicsit. A fiú azonban már régen felkelt, és a földszinti zongorát bámulta. Játszani szeretett volna úgy, mint régen: szenvedéllyel. Odaült elé, és lassan, halkan játszani kezdett, nem szerette volna az emeleten alvó kedvesét felébreszteni.
Amy Abbott azonban már fent volt egy ideje, nagyokat nyújtózkodott az ágyban. Halk zongorajátékra kapta fel a fejét, és nem hitt a fülének.
Ephram észre sem vette, hogy figyelik. Melankolikus, lágy dallam szűrődött át a nappaliból az egész házba.
- Örülök, hogy újra játszol – jegyezte meg Amy, amikor már nem bírt magával. Ephram riadtan összerezzent.
- Miért nem szóltál?
- Nem keltettél fel, már csak szenvedtem az ágyban.
Ephram visszaemelte a tekintetét a hangszerre, és úgy kérdezett:
- Bright mikor jön?
- Uram Isten, Bright! – sikkantott fel a lány, és felrohant az emeletre ruháért. Már tíz perce úton kellene lennie a reptérre. Ephram vetett még egy pillantást az emelet felé robogó barátnőjére, majd a fejét csóválva hangosabb dallamot kezdett el játszani.
Fél óra múlva tért vissza a lány bátyja társaságában. Bright Abbott nem sokat, szinte semmit sem változott legutóbbi találkozásuk óta. Üzleti úton volt a városban, évente oda kellett mennie, de pár napnál többet szinte sosem töltött ott. Ilyenkor ők adtak szállást neki.
Bright odasétált a fiúhoz, és kinyújtotta a jobbját üdvözlés gyanánt.
- Újra játszol? – Bright hol a zongorára, hol pedig Ephramra pillantott.
- Valami olyasmi – Ephram lecsapta a zongora fedelét, és odasétált a csomagokhoz, hogy segítsen barátjának felcipelni őket az emeletre, a vendégszobába.
Kicsomagolás alatt Amy reggelit varázsolt három személyre: tojásrántottát, főtt tojást, szalonnát tett az asztalra. A két fiú csak tíz perccel később csatlakozott hozzá. Mindketten farkaséhségről panaszkodtak, és pár perc alatt eltűnt minden az asztalról. Egy-egy gőzölgő tea közben megeredt a nyelvük is.
- Hamarosan be kell mennem a céghez.
- Tárgyaltok?
- Igen. Miért mindig engem kell küldeni mindenhova? Nem mintha nem szeretnék nálatok lakni vagy hotelekben, de…
- Te vagy a „húzd ki - dugd be” – jelentette ki olyan természetességgel Amy, mintha egy tábla csokiról folyna a csevely.
- Ja – bólintott rá Bright a dologra. – Köszönöm a reggelit, Amy. Ebédre itt leszek.
- Rendben. Mi legyen a kaja?
- Rád bízom.
- Köszönöm, Amy – búcsúzott Ephram is, csókot lehelt kedvese szájára, majd visszatért a nappaliba, a zongorához.
Amy hozzászokott már a házimunkákhoz, bár Ephram néhány dologban levette a terhet a válláról, mégis ő mosott, mosogatott, vasalt. Túl sok kedve nem volt ehhez, de beletette a mosogatóba az edényeket, forró vizet engedett, és nekiállt.
Ephram a másik szobában újból zenélésbe kezdett, ő pedig igencsak belemerült a mosogatásba.
- Örülök, hogy Bright itt van. Úgyis olyan régen találkozunk, mindig úton van. Éli az életét. Soha nem gondoltam volna, hogy a végén jól kijönnek majd Ephrammal. Ahogy indult a kapcsolatuk… Igen, igen. Küldött egy levelet a nevemben, hogy kioktassa, szálljon le rólam. Még jó, hogy nem tette. Azt hittem a Brown családot fogja okolni Colin halála miatt, de szerencsére nem így történt, bár az akkori Brighttól minden kitelt volna.
Elmúltak azok az idők, Amy pedig kapaszkodott volna az emlékekbe, de azok nagyon gyorsan kiröppentek a fejéből. Rég volt, nem emlékezhet mindenre. Igen, behúzott egyet Brightnak, amikor bántani akarta Ephramot, az tisztán rémlik. Mennyire rég volt, több, mint tíz éve, és ez az emlék mégis élénken él benne.
Kedvese zongorajátéka újabb emlékeket ébresztett benne. Hogy meglepődött, amikor kiderült Ephramról, milyen szépen tud játszani. Persze azt tudta, hogy zongorázik, csak azt nem, hogy milyen jól! Ő lett a balett csoport zongoristája, legalábbis egy időre.
Nagyon tehetséges egy fiú, ezt senki sem vitatja.
Felsejlett benne valami. Ezúttal nem emlék, hanem egy érzés volt. A szerelem érzése. A kezdetektől sejtette, hogy Ephram és közte valami különleges viszony van, ami több a barátságnál, viszont akkoriban még nem volt elég a szerelemhez.
Ledobta a mosogatórongyot a konyhaasztalra, és bement a nappaliba.
- Házasodjunk össze – jelentette ki komolyan, mégis sugárzó mosollyal az arcán. A játék azon nyomban abbamaradt, Ephram pedig félősen nézett hátra.
- Amy... - kezdte. -, ez egy komoly döntés, nem szabad elhamarkodnunk.
- Jaj, Ephram, ne légy már ilyen... őskövület! Ezer éve ismerjük egymást, és...
- Csak tíz – kotyogott bele Ephram. Mindig ezt csinálta, amikor zavarban volt.
- Ne már! Szeretlek és te is szeretsz engem, legalábbis remélem. Mégis mire várunk?
- Ezt meg kell fontolni, Amy, nem ugorhatunk fejest semmibe.
- Tudod mi vagy? – érdeklődött Amy paprikavörös arccal, Ephram pedig sejtette, hogy semmi jó nem fog kisülni ebből a beszélgetésből. – KONZERVATÍV!
- Sokkal rosszabb is lehetne – gondolta Ephram, és most már vidámabban gondolt a jövőre, és ennek a beszélgetésnek a végére.
- Szóval összeházasodunk?
- Szerintem ezt nem most kéne megbeszélni – hárított a fiú, de Amy nem tágított.
- Akkor mikor? Amikor százezer évesek leszünk? Hm?
- Nem úgy gondoltam – próbált védekezni Ephram, nem túl sok sikerrel. Rájött, hogy egyetlen esélye a túlélésre, ha belemegy Amy játékába, az esküvőbe. Esküvő? – kissé összerezzent, és a szokásosnál is kisebbre ment össze. – Rendben.
- Mi rendben? – érdeklődött Amy szenvtelenül.
- Miről beszéltünk eddig?
Amy szemei elkerekedtek, és boldog mosoly terült szét az arcán.
- Az esküvő? Ezek szerint elveszel?
- El.
- IGEEEN! – sikkantott fel a lány, és örömében körbetáncolta a szobát.
- Egyébként… hogy találtad ki, hogy házasodjunk össze? Nem úgy értem, persze biztosan gondolkoztál már rajta, de most, úgy most? Ööö… Érthető vagyok?
- Bocs, de nem értek idiótául* – felelte Amy, azután felnevetett, Ephram pedig csatlakozott hozzá.
- Na, válaszolsz?
- Persze. A zongora juttatta eszembe ezt az egészet.
- A fenébe, soha többé nem játszom akkor – a hatás kedvéért megint lecsapta a fedelet, és angyali mosollyal az arcán nézett a lányra, végül pedig mindketten dőltek a nevetéstől. – Szerinted Bright megint szét akar majd verni azért, mert elveszlek?
- Nem tudom, erre pár óra múlva fény derül – Ephram komor arcát látva Amy gyorsan hozzátette: - Dehogy! Az régen volt. Most már kedvel téged.
- És örülni fog, hogy a kishúga férjhez megy?
- De még mennyire, hogy fog! Ha pedig nem... Nos, akkor lehet, hogy behúzok neki egyet, és akkor megenyhül – mindketten elmosolyodtak a régi emlékeket ébresztő beszélgetésen.
_____________________________
* Bocs, de nem értek idiótául – Az első epizódban hangzik el, amikor a suli kanbikái elkezdik cikizni Ephramot a haja miatt. Amy pedig akkor szalad a fiú után, majd megismerkednek egymással. Pontosan azt hiszem úgy hangzott el, hogy Bocs, de nem beszélek idiótául.
